Mit tartalmaz az 1. osztályos csomag?

Mit tartalmaz az 1. osztályos csomag?

A tanév során használható tartós eszközöket javaslunk az olvasás és a matematika tanulásához. Nem törnek el, nem szakadnak el, és végig bírják a „strapát”.

Mit tartalmaz a csomag?

1.

A Hangkaptató képességfejlesztő csomag négy készlete (értéke 50000 Ft)

Eredményesen alkalmazható az olvasástanulás előkészítő szakaszában és a betűtanulás során is.

Nekünk nagyon hasznos volt.

Kis képekkel az emlékezetet, a szókincset, a tájékozódást, a hangok helyes ejtését gyakoroltunk otthon.

A képek nevének kezdőhangjából hívtuk le a hangokat.

Játékos hangutánzáshoz kapcsoltuk a mássalhangzók felismerését.

Robotnyelven beszéltünk, ezzel gyakoroltuk a magánhangzók helyes kiejtését.

A hangot a képekkel egyeztettük.

A kép nevét letapsoltuk, szótagoltuk, csoportosítottuk a szótagszám szerint.

Vizsgáltuk a kép nevében a hangok helyét, megtanultunk hangokra bontani.

Rejtvényeket alkottunk a képek kezdőhangjaiból, azaz szótagot, vagy szavakat képeztünk, összevontuk a hangokat.

Ahogy haladtak az iskolában betűk tanulásával, úgy előkerültek a dobozból szókártyák is. A képeket és szavakat párosítottuk, memória és lottó játékot játszottunk velük.

Betűkészlet (értéke 4000 Ft)

Hangkaptató dominók (értéke 10 000 Ft)

Részletes útmutató

Számbástya készlet 1. osztályosoknak a magabiztos számolásért (értéke 25000 Ft) 

A Számbástya játékkal sokoldalúan, változatos eszközökkel a számolási készséget alapozzuk meg húszas számkörben. Mindenféle zavaró jelzés, figura és minta nélkül csak a szükséges információkat tartalmazza.

A csomag tartalma a 2 doboz és az íróasztali rendszerező, benne

  • számegyenesek (vonalzók)
  • kis számtáblák
  • számolást segítő tábla 5, 10 és 20 számoláshoz
  • számolótorony
  • mennyiség- és számkártyák
  • párosító fűzőcske
  • összeadás dominó tízes és húszas számkörben
  • tangramhoz hasonló kirakók 4 különböző mintával

Az iskolai tankönyvcsaládoktól függetlenül használható eszközök, melyekkel a gyermek számfogalmát, logikai gondolkodását erősítjük meg.

A kedvezményes csomagajánlatunkat 2024. szeptember 05-ig tudod megvásárolni a Boltban!

Három az egyben társasjáték

3:1-ben

Társasjáték, memória- vagy lottójáték

A Hangkaptató képességfejlesztő játék használatával segítjük az anyanyelvi nevelést, a gyermek képességeinek fejlesztését.

Az eszköz (a 4 készlet) kb. 500 elemet (képet és a képhez szóképet) tartalmaz.

Hatékonyan használhatjuk: pl. a beszédhangok helyes kiejtésének elsajátításához és begyakorlásához, hangkereséshez és hangfelismeréshez a képben és a szóban, a beszédhangok differenciálásához, az olvasásgyakorláshoz stb.  

Mit fejleszt?

  • a nyelvi kommunikációs képességek területén: a fonémahallást, a beszédértést, a beszédészlelést, és a szóbeli kifejezőképességet
  • az olvasástechnikát
  • az írott szöveg megértését
  • figyelmet, emlékezetet
  • bővíti a szókincset olyan kifejezések által is, amelyeket ritkábban használunk a mindennapi életben.

Néhány tipp a játékhoz:

1.

A képeket megnevezzük, majd a gyermek ugyanúgy megismételi. Némelyiket „pöszén” is mondhatjuk, és a gyermek örömmel javít ki minket.

2.

A lottótáblán lévő képek nevét soronként vagy oszloponként elsoroljuk, de 2-3-at szándékosan kihagyunk. A gyermeknek meg kell mondania, mi maradt ki. Ez nagyon jól fejleszti a figyelmet, memóriát.

3.

Helymeghatározás: melyik képre gondoltam?

Mondjuk a kép helyét, pl. a 2. oszlop 1. sor, a gyermek megnevezi a képet. Majd azt is elmondhatja, mi van alatta, felette, vagy jobbra/balra.

A tájékozódást, a relációs szókincset erősítjük vele.

4.

Gondolunk egy képre, amiről állításokat mondunk. Ha sikerült kitalálnia, akkor játszhatjuk szerepcserével is. Fejleszti a beszédértést, fogalmi gondolkodást.

5.

Társasozzunk vele!

A szókártyákat vagy képeket csigavonalban az asztalra rakjuk. A gyermek dobókockával dob, és a megfelelő számú képre lép.

Különböző feladatot kell teljesíteni:

a kép megnevezése, szótagolása, mondatot alkotnak szóban, írásban.

a szókártyák hangos elolvasása, a szótagolása, a szó másolása

6.

Mit visz a kishajó?

Összekevert kép- vagy szókártyákból kell válogatni. A tárgyrag helyes használata is jól gyakorolható ezáltal.

7.

Memória játék

A betűtanulás időszakában rendkívül hasznos és izgalmas játék a kép és szó párosítása.

A szabály nagyon egyszerű.

Párban vagy 3-4-en is játszhatjuk. A kártyákat /lapokat/ összekeverjük, lefordítva 6 x 4 –es téglalap formában elrendezzük.

Az első játékos felvesz két kártyát, megnevezi vagy elolvassa. Ha különböző, akkor visszateszi arra a helye, ahol volt eredetileg.

Ha megegyeznek, párt alkot a két kártya, akkor maga elé teszi, majd újra emel két lapot. Mindezt addig teheti, amíg nem hibázik.

Az a nyertes, aki több párt gyűjtött.

8.

Lottózzunk!

A készletekből kiválasztjuk a szavakat és a képeket.

A táblára 12-12 kép kerül. A szavakat lefordítva összekeverjük. A játékosok felváltva húznak, és felolvassák. Az a játékos kapja meg a szót, akinél ott van a kép. ( A hangos olvasást gyakoroljuk ezzel.)

Ha megfordítva játsszuk, akkor a néma olvasást segítjük meg.

Az lesz a győztes, akinek a táblája hamarabb betelik.

 

Szeretnél több információt a Hangkaptató játékos eszközről?

 

Szívesen kipróbálnátok a gyermekeddel?

 

ITT tudod kérni a próbajátékot az űrlap kitöltése után.

Szótagolás ritmusgyakorlatokkal

Szótagolás ritmusgyakorlatokkal

Szótagolást megsegítjük a ritmusgyakorlatokkal

1.

Az óvodában és az iskolában is járunk, lépünk egyenletes ritmusra, a járás közben gyerekdalt énekelünk, mondókákat mondunk, és ütemesen tapsolunk.

Itt nagyon kedves gyerekdalokat találsz>>>>>

 

Aki nem lép egyszerre,

Nem kap rétest estére,

Mert a rétes igen jó,

Katonának az való.

Itt tudod meghallgatni>>>

2.

Egyenletes járás közben egyszerű ritmusokat tapsolunk:

minden másodikra, majd harmadikra tapsolás, majd kicsit nehezítve páratlan lépésre tapsolás, párosra dobbantás.

3.

Kiszámolók mondogatása kopogtatással, tapsolással, dobbantással.

Gyerekek, gyerekek,
szeretik a perecet,
sósat, sósat,
jó ropogósat.
Aki vesz, annak lesz,
aki nem vesz, éhes lesz.

Itt meg tudod hallgatni>>>

4.

Jól ritmizálható versek mondása

Vidor Miklós: Nyelvgyötrők

(részlet)

Roppant bottal
koppantottam,
szöcském csacskán
szökkent,
papnadrágban
kappant fogtam,
macskám fecskét
hökkent.

Derengett,
borongott,
merengett,
szorongott,
kerengett,
dorong ott,
de nem vett
korongot.

 

Weöres Sándor: Bolygó zápor

Bolygó zápor

Libben, táncol,

Suhog a fű sűrűjén, fa ágán.

Kéklő halvány

felhők alján

Kivirul a ragyogó szivárvány.

 

Mándy Stefánia: Csendítsd rá

(részlet)

Kis Magda
feldobja,
röptetve,
szöktetve,
az apja
elfogja,
pörgetve,
görgetve,
bokorba
gurítja,
magasba
hajítja,
feldobja
az apja,
elkapja
Kis Magda
– a labda.

5.

Egyszerű ritmusgyakorlat hétköznapi (ha van gyerekhangszerekkel, pl. cintányér) eszközökkel: lábas és fakanál, ceruzával, vonalzóval … Mutatunk egy ritmust, ismételje meg a gyermek.

6.

Keresztnevek mondogatása ritmusosan, ritmust tapsolunk a névhez, majd a ritmushoz neveket találunk ki.

Hangkaptató – több mint hangkereső játék

Hangkaptató – több mint hangkereső játék

Rásegíteni a sulira?

Igen!

A gyermekünk fejlődése függ tőlünk, a gyermek képességeitől és nem utolsó sorban az iskolától, vagyis a tanító nénitől.

Természetes, hogy nem rendelkezünk azzal a módszertani eszköztárral, mint a pedagógus, mégis érdemes tudnunk, mit, hogyan és mikor gyakoroljunk.

Az iskolában a hangok képzésének megfigyelése, tiszta ejtésük, majd a hangok összevonása (később a betűk összeolvasása), a szavaknak hangokra bontása már az első hetek hangsúlyos tevékenysége.

A gyermek számára mindez nem tűnik tanulásnak. Hiszen óriási tudásvággyal lép az iskolába, azonnal olvasni és írni akar. Előfordul, hogy türelmetlen, kissé csalódik.

Az érdeklődő gyermek egy-egy szóképet felismer, lehet, tudja a képet és a szót azonosítani.

Ha mindez játékos tevékenység közben történik, akkor az érdeklődés szinten tartásán túl az emlékezetében rögzülő szavak (szóképek) a későbbiekben segíti a betűk tanulását.

S azt az örömérzést kelti benne, hogy ő már tud olvasni.

A hetek teltével előkerülnek az iskolában a hívóképek, melyekről a hangok majd a betűk származtatása történik.

A betűtanulás előkészítésekor elsőrendű feladatunk a hangok tiszta ejtésének elérése. Ezt otthon is tudjuk játékos hangutánzással gyakorolni.

Játékos utánzással:  

A mássalhangzók kiejtésére nagyon kell ügyelni, nincs mellette kísérőhang!

J     — jajgatunk 

C    — hívjuk a cicát 

D    — dobolás 

M    — morog a maci  

Cs  — csepeg a csap

Sz  — sziszeg a kígyó 

Z   —  zümmög a méhecske  

Zs  — darázs duruzsol 

R   —  repülő hangja

F   —  a macska fúj a kutyára 

S   —  süvít a szél

A magánhangzókat és a mássalhangzókat is a hívóképek nevének első hangjából választjuk le.

A magánhangzók ejtésekor  szépen lehet artikulálni, mindig megfigyeljük az ajkak mozgását. (A magánhangzók leválasztása nem hangutánzással történik.)

Ó    —   csodálkozunk

Á     —   legyintünk 

Ú     —   de nehéz

I – Á — utánozzuk a csacsit

O – Á — sír a baba

Á – Ú — a farkas üvölt

U – I  — kismalac röfög

 

A Hangkaptató játékos fejlesztő eszközünk segítség már a hangoztatás időszakában.

Az ábécé 38 betűje található meg benne.

Ajánljuk ezt a játékcsomagot azoknak, aki játékos formában szeretnének tanulni.

  • Nagycsoportos óvodásoknak, akik érdeklődnek a betűk iránt.

  • Első osztályosoknak az előkészítő és a betűtanulás időszakában.

  • Olvasási nehézségekkel küzdő alsó tagozatos gyermekeknek.

A gyermek aktuális fejlettségi szintjének és érdeklődésének megfelelően játékosan kezdhetünk hozzá a gyakorláshoz, a képességfejlesztéshez.

Átgondolt, részletes útmutatót, segítséget adunk, hogy még gördülékenyebben sikerüljön játszva gyakorolni.

Szeretnéd kipróbálni?

Itt is kérheted a próbajátékot, vagy az űrlapon!

HANGKAPTATÓ csomag

A csomag leírása:

A teljes csomag egyszerű, letisztult, zavaró háttér, díszítő elemek és színek nélküli képességfejlesztő eszköz.

A készletekben 1-1 betűhöz 6 kép van, melyen az adott betűvel kezdődő szavak képei találhatók (kivétel a Ly betű). Minden képhez tartozik a szóképe szótagolt formában.

A 4 készlet összesen 494 elemet tartalmaz.

Anyaga: fa

Az összes elem fából készült, fadobozkában tárolható, melynek teteje további játékötlethez funkcionál.

A lapok mérete: 4,8 x 4,8 cm, de a képeken pontosan látható vonalzó mellett a négyzetek mérete!

Egy készlet 30 cm x 18 cm x 6 cm magas tárolódobozban vásárolható meg;egy készlet tömege 1500 g.

A teljes csomag 4 tárolódobozban került elhelyezésre.

 

Az 1. készlet: 10 betű, 60 kép, 60 szókép

Betűk: A, Í, E, O, Ó, M, L, T, S, K

 

A 2. készlet: 10 betű, 60 kép, 60 szókép

Betűk: I, Á, P, N, V, J, C, Z, U, Ú

 

A 3. készlet: 9 betű, 54 kép, 54 szókép

Betűk: Ö, Ő, G, H, F, R, Ny, D, Sz

 

A 4. készlet 9 betű, 54 kép, 54 szókép

Betűk: É, B, Ü, Ű, Cs, Gy, Zs, Ty, Ly

Mire számíthatsz, ha kéred a próbajátékot?

A feliratkozás megerősítése után azonnal megérkezik az e-mail fiókodba a levél a próbajátékkal.

Majd 2-3 hetente érkezik az „Ati tanul” hírlevél tőlünk.

Az otthoni gyakorláshoz ötleteket, javaslatokat, nyomtatható feladatokat kapsz tőlünk.
Megismerheted az általunk készített eszközöket, melyekkel megvalósíthatod a gyermeked fejlesztését játékos tevékenység keretében.
Időnként az újdonságokról, kedvezményes ajánlatokról értesítünk.
 

Miért kérjük el a neved és az e-mail címed?

Tartjuk azt, hogy nem küldünk kéretlen levelet senkinek, ezért kérünk arra,

hogy a feliratkozás után küldött levélben erősítsd meg a szándékodat.

Megbízható, magyar hírlevél-küldő szolgáltató által küldjük a leveleket.

Az előírásoknak megfelelően adataidat (neved és e-mail címed) gondosan kezeljük.

Ha nem erre gondoltál, vagy nem szeretnél több levelet kapni tőlünk, egyszerűen leiratkozol a levél alján található Leiratkozás linken, és az adataid is automatikusan törlődnek.

Letölthető próbajáték
a Hangkaptató fejlesztő eszközből.
A gombra kattintással elfogadom, hogy az atitanul.hu weboldal az általam megadott e-mail címre a tanulási módszertanával kapcsolatos e-maileket küldjön.
Ati tanul levelek
Ötletek az otthoni gyakorlásához
A gombra kattintással elfogadom, hogy az atitanul.hu weboldal az általam megadott e-mail címre a tanulási módszertanával kapcsolatos leveleket küldjön.