Nyaralás, kánikula, unalom?

Nyaralás, kánikula, unalom?

Imádjuk a vakációt! A nyári szünet az önfeledt kikapcsolódás, pihenés és sok-sok játszás időszaka. De e csodás napok alatt is számos kihívással szembesülünk szülőként: unatkozás a hosszabb autóutak, vagy vonatos utazások, vagy a szeszélyes időjárás a nyaralásunk alatt.

Ha autóval utazunk, akkor jó elővenni a tarsolyból egy-egy érdekes játékot, amivel elütjük az időt, amihez nincs szükség semmilyen eszközre, fizikai játékra.

Erről jut eszembe!

Mondok egy szót. A gyerekeknek fel kell sorolnia azokat a szavakat, ami erről eszükbe jut. pl. úszógumi: vakáció, nyár, meleg, strand, úszás, vízpart, stb. Ezután fordítva játsszuk, szerepet cserélünk. (Versenyezhetünk, kinek hány szó jut eszébe.)

Ki tud hosszabbat mondani?

A környezetünkben lévő tárgyról állításokat fogalmazunk meg úgy, hogy azt bővítjük egy-egy szóval. Nagyon vicces játék lehet, csak a képzelet szab határt. Nem kell valós mondatokat fűzni, jókat lehet nevetni rajta. Addig bővítjük a mondatot felváltva tetszés szerint, ameddig van ötletünk.

 

Amikor vonatozunk, akkor néhány klasszikus játék előkerülhet a hátizsákból: kártyajáték, vagy ország-város játékhoz 1-1 lap és íróeszköz. De ha nincs nálunk semmi, akkor jöhet a barkochba, ami hasznos és szórakoztató, talán az egyik legegyszerűbb játék.

„A barkochba egy szóbeli játék, ahol egy személy egy fogalmat gondol ki, a többiek pedig kérdésekkel próbálják kitalálni azt. A kérdéseket igennel vagy nemmel lehet megválaszolni. A játék célja, hogy a kérdezők minél kevesebb kérdésből kitalálják a gondolt fogalmat. A játékban a kérdéseket célszerű kategóriákra bontani (például: élőlény, tárgy, helyszín), és azokra építeni a kérdéseket.

Íme, néhány példa kérdés, amivel a barkochba játékban el lehet indulni:

Általános kérdések:

    Élőlény?

    Tárgy?

    Helyszín?

    Kitalált karakter?

    Valós személy?

    Régebbi vagy újabb?

    Nagy vagy kicsi?

    Használják, vagy nem használják ma?

 

Speciálisabb kérdések:

    Színes?

    Fémből van?

    Ember alkotta?

    Hasznos?

    Veszélyes?

    Meleg helyen van?

    Hideg helyen van?

    Mozog?

    Repül?

    Úszik?

    A természet része?

    Szórakozáshoz köthető?

A barkochba során fontos, hogy a kérdések logikusan kövessék egymást, és a válaszok alapján lehessen leszűkíteni a lehetséges válaszokat. A játék izgalmát az adja, hogy minél kevesebb kérdésből kitaláljuk a gondolt fogalmat. A Wikipédia szerint Karinthy Frigyes köztudottan remekelt ebben a játékban.”

 

Forrás:  AI-alapú áttekintés

Nyaralás alkalmával is érdemes arra felkészülnünk, hogy az időjárás megviccelhet minket. Éppen ezért a klasszikus üdülős, vizes játékok mellé csomagoljunk be egy-két egyszerű benti játékot. Ha esik az eső, vagy olyan hőség van, hogy beszorulunk a szobába, akkor lesz mivel játszani.

Fontos, hogy a játék értékes idő legyen. Ezért szeretjük a kártyát és a dominójátékokat, mert ezek pontosan ezt adják. Szórakoztatóak és pörgősek, s közben fejlesztik a figyelmet, szókincset, gondolkodást.

Különböző Körút – dominóink vannak.

Különösen szeretjük a Szó-szó körút játékok közül ezt a kettőt:

  • Egyből sok
  • Ellentétes jelentésű szópárok

Az Egyből sok játék csillaggal kezdődik, és a mosollyal végződik! A szavak közötti kapcsolat alapján rakjuk a dominót.

A játék során az elvont gondolkodás már megjelenik. Rá kell jönni a gyűjtőfogalmakra, így a szókincset is fejleszti.

Az Ellentétes szópárok dominó 32 különböző melléknév ellentétes párját rejti.

A dominó körbe ér, mindegy melyik lappal kezdődik.

A lényeg: Csak tedd le és keress hozzá illőt!

Remek fejlesztő játék a figyelem, az azonosságkeresés, a koncentráció területén.

A beszédkészséget, a szókincset, az olvasást és a logikát is csiszolja.

Képkörút dominó a Hangkaptató fejlesztő játékhoz

Hangkaptató készletünk kiegészítése az óvodások és kisiskolások részére.

Rendkívül hasznos az olvasás előkészítő és a betűtanulás időszakában, és a későbbiekben is, attól függően, mi a fejlesztési cél.

Ez a dominó játék, Képkörút, bárhol kezdődhet és mindig körbe ér.

A készlet 4 egymástól különálló játékot tartalmaz. Egymással nem összeilleszthetőek.

  1. Egytagú szavaink képeit tartalmazza ( makk, zsák, csont)
    2. Kéttagú szavaink képeit tartalmazza (fel-hő, la-kat, lap-top)
    3. Háromtagú szavaink képeit tartalmazza (o-rosz-lán, űr-ha-jós, nyo-mo-zó)
  2. A kép kezdőhangját a hang betűjével kell összepárosítania. (Ű űrhajós – E egér stb)

Az 1. 2. és 3. képkörútjaink 32 – 32 db dominójáték lapot; míg a 4. játékunk 76 db játéklapot tartalmaz.

Összesen: 3 x 32db + 76 db = 172 db játéklap érkezik a csomagban

A játéklapok egyszínűek.
A játéklapok mérete : 9 cm x 4,5 cm

Itt is meg tudod nézni>>>

Szókincs fejlesztése játékosan

Hogyan támogathatjuk a gyermek nyelvi készségének fejlődését?

A beszédkészség és a szókincs fejlesztése egyszerű hétköznapi módon elérhető.

Ha meghallgatjuk gyermekünket és válaszolunk neki, akkor ezzel további beszélgetésre bátorítjuk.

Rendkívül fontos és hasznos a napi szintű, rendszeres beszélgetés a gyermekkel. Érdeklődjünk, mi történt aznap az óvodában, vagy az iskolában. Sőt beszélgethetünk a gyermeket érdeklő témákról is.

Ha jó, nyitott kérdéseket teszünk fel neki, akkor arra késztetjük, hogy mondattal fogalmazza meg gondolatát. pl. Miért szereted ezt a játékod? Ki a kedvenc mesehősöd?

A kölcsönös történetmesélés is hasznos. Kezdetben meséljünk kis történeteket, akár valódit vagy kitaláltat, majd hallgassuk meg a gyermek történetét is. Ez fejleszti a kifejezőkészséget és a szókincset.

Nemcsak az óvodás korú gyerekek, hanem a kisiskolások is szeretik a szerepjátékot: boltos, orvosos vagy iskolás játékok. Ezzel a módszerrel gyakoroltatjuk a beszédet különböző szituációkban.

Szókincs fejlesztését a rendszeres mesélés, olvasás fejleszti.

Remek elfoglaltság az esti mesélés a kedvelt mesekönyvből. Vegyünk elő képeskönyveket, így a gyermek vizuális támogatással tanulhat meg az új szavakat.

Később, ha már tud olvasni a gyermek, akkor olvassunk rendszeresen vele. Válasszunk változatos témájú könyveket, amelyek új szavakat és fogalmakat vezetnek be.

Az énekek és mondókák játékosan fejlesztik a nyelvi készségeket. Énekeljünk közösen dalokat és mondjuk együtt a mondókákat, amelyek új szavakat és ritmusokat vezetnek be.

Fedezzük fel a közvetlen környezetünket! Ha megnevezzük a tárgyakat, állatokat, növényeket… stb,  ez segít a gyermeknek összekapcsolni a szavak jelentését a való világ elemeivel.

Szükség szerint magyarázzuk el az új szavak jelentését. Használjuk őket mondatokban, hogy könnyebben megértsék a jelentést.

A szójátékok játékosan bővítik a szókincset. Játsszunk szókártyákkal, szódominókkal, fejlesztő társasjátékokkal.

Fejlesztő játékunk a Hangkaptató, amivel játékos tevékenységgel gyakoroljuk pl. a hangészlelést, a hangfelismerést, a hangoztatást, a hangkeresést, a tájékozódást, eddzük a gyermek figyelmét és a memóriáját.

Egy olyan képességfejlesztő eszköz, játék, ami előkészíti az olvasás tanulását. Komplex módon fejleszti a beszédkészséget, szókincset, a gondolkodást, a vizuális és auditív memóriát, valamint a téri-vizuális készségeket.

Sokféleképpen használható, amit az útmutatóban részletesen bemutatunk.

További tájékoztató itt található >>>>>>>>

Próbáljátok ki!

Ötleteket adok a változatos, kényszer nélküli, játékos tevékenységhez!

További játékötletet itt olvashatsz >>>>>

Szeretnél több információt a Hangkaptató játékos eszközünkről?

Szívesen kipróbálnátok a gyermekeddel? 

ITT tudod kérni a próbajátékot az űrlap kitöltése után.

Halloween

Halloween, amit minden gyerek vár

A Halloween telis-tele van izgalmas és rejtélyes elemekkel. Ilyen a töklámpás, amit a nagy sárga tökből tudnak faragni. Az óvodában és az iskolában ijesztő jelmezekbe öltözhetnek be és kisértetest játszhatnak a délutáni – esti órákban. A gyerekek számára ez egy olyan izgalmas és kihívásokkal teli meglepetéseket tartalmazó szabadidős program.

Mint sok oktatási intézményben nálunk is megrendezésre kerül az iskolában a  Halloween-party. Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy kötetlenül, az iskolaidő után közös szórakozásban vegyenek részt. Viszont olyan jelmezben kell érkezni, amikben nem ismerhetők fel (álarc is kötelező) és akinek nincs nem is léphet be. Együtt szórakozhatnak és játszhatnak különféle játékokat. Nálunk nagyon népszerű a Bingó játék, amit egyszerre többen tudnak játszani és a legügyesebb nyerheti a következő játék vezetését. A 3-4 osztályosok számára szabadulószoba-szerű megoldandó szöveges feladatok –  és rejtvénykártyákat tartogatunk. A kijutás után ajándék süteményt kapnak. 

Pihenősarokban kifestőkkel, kreatív tevékenységekkel várjuk a gyerekeket. 

A Halloween ahogy ma ismerjük, egy ősi Kelta ünnep.  A kelták, egy ősi indoeurópai népcsoport volt I.E. 1300-1700 között, jelentős területekkel Közép-Európa nyugati részén, de Magyarország területén is éltek kelták a Duna mentén Vác és Esztergom környékén találtak kelta település maradványokat. 

 A Samhain modernkori változatának is említik. A kelták hittek abban, hogy október 31-én éjjel, az év utolsó napján elmosódik a határ a halottak és az élők világa között. Ezen az éjszakán a szellemek visszatérnek a Földre. 

A Samhain ünneplési hagyományain a lámpások eleinte répaféléket faragtak ki és a belsejébe szenet tettek, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Az amerikai kontinens felfedezése után kezdték el a tököt használni az európai bevándorlók. A kelták úgy hitték, hogyha állatbőrbe vagy szörnyek jelmezébe bújnak, a  gonosz szellemek nem fogják felismerni őket és nem ártanak majd nekik. 

Továbbá a kelták nagy tüzeket gyújtottak, hogy elűzzék a gonosz szellemeket és a sötétséget.

A „csokit és csalunk” édesség kéregetős hagyomány az angolszász kultúrából származik és a „csokit vagy csalunk” játékkal kapcsolatos.

A kereszténység elterjedésével a Samhaint megpróbálták elnyomni, és november 1-jét Mindenszentek napjává tették. Azonban az ősi hagyományok fennmaradtak és fokozatosan összeolvadtak a keresztény ünneppekkel. 

A 20. században a Halloween az Egyesült Állomok terjedt el világszerte, és ma már számos országban népszerű ünnep. Magyarországon is egy viszonylag új ünnep, ami egyre népszerűbb a fiatalok körében. 

Halloween témájú dekoráció készítése az iskolai tantermek ajtajára és a közös program helyszínére. A tantermeket, amiben különféle rémjátékkal várjuk a gyerekeket is kicsit átalakulnak erre az időre.  Pókhálók, denevérek, kísértetek és póklámpások kerülnek kihelyezésre (és a villany természetesen lekapcsolásra)

A legkisebb korosztály számára is népszerű BINGÓ játék leírása

A Bingószelvényt húznak maguknak egy dobozból, melyen képeket találnak. 

Bingóhordóban  megtalálható a bingószelvényeken lévő összes kép. A bingóhordó le van takarva, így nem látható, hogy mit fog kihúzni belőle  a Bingóhívó.

A Bingólapokon bejelölik ha olyan képet húzott ki a Bingóhívó ami megtalálható rajta. 

Az első játékos, aki egy teljes sort ki tudta jelölni ( egy sor, egy oszlop vagy átlósan) az megnyerte a játékot és jutalma, hogy ő lehet a Bingóhívó

Ati tanul levelek
Ötletek az otthoni gyakorlásához
A gombra kattintással elfogadom, hogy az atitanul.hu weboldal az általam megadott e-mail címre a tanulási módszertanával kapcsolatos leveleket küldjön.

Lehet-e az iskolakezdés pénztárcabarát?

Lehet-e az iskolakezdés pénztárcabarát?

A válaszunk azonnal NEM.

Az általános iskolai tankönyveket ingyenesen kapják meg a gyerekek. Ettől függetlenül a „Felszerelés lista” beszerzése is teherként nehezedik a családokra.

Pár nappal ezelőtt olvastam egy cikket ebben a témában. Érdemes felkeresni az oldalt és elolvasni a posztot, mert hasznos tippeket, ötleteket ad.

Pénzügyi tippek becsengetés előtt

Bár gondolataink most még a nyaralás körül forognak, érdemes minél hamarabb megterveznünk a tanévkezdéssel járó teendőket, a szeptemberi iskolakezdés ugyanis számos pénzügyi vonatkozással is bír. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány gyakorlati tippet  

  • a szeptemberi iskolakezdésben érintett családoknak, illetve
    • azoknak, akik felsőfokú tanulmányaik megkezdésével első önálló pénzügyi döntéseiket is meghozzák.

Forrás: Pénzügyi Navigátor MNB

Kattints az oldalra a cikkhez >>>>

Az olvasás erőfeszítést kíván!

Az olvasás erőfeszítést kíván!

Ugyanakkor be kell vallani, az olvasás: munka. A szöveget végig kell olvasni, meg kell érteni, a szavakkal megfogalmazott dolgokat el kell képzelni, a gondolatokat fel kell dolgozni. Erőfeszítést kíván. De a csúcsra sem lehet feljutni úgy, hogy az ember nem mássza meg a hegyet. S csak a csúcsról látszik igazán, hogy milyen gyönyörű a táj.” / Nógrádi Gábor /

 

Az olvasástanulásnak két alapfeltétele van: a gyors hang-betű azonosítás és az összeolvasás.

Ha nem vagy nehezen megy az összeolvasás, annak valószínűleg az az oka, hogy nem elég gyors a hang-betű társítása. Ekkor vissza kell lépni a hang és betű azonosításának lépéséhez.

Ezt gyakorolhatjuk az ábécéskönyv nélkül is, pl. a hívóképekkel hangoztatjuk a hangokat, hozzá párosítjuk a betűket, majd újságpapíron bekarikázzuk a betűt.

A betűk összeolvasását a rövid kétbetűs szótagok, a mgh.+msh. és a msh.+mgh. szerkezetek segítik, továbbá fontos a megfelelő betűméret.

Lassan megy kezdetben…türelem … nem baj. A gyerekek közt nagyon nagy különbségek lehetnek.

Az a legfontosabb, hogy a képet és a hangot/betűt tudja egymáshoz „kötni”. Találgatásnak nincs helye… célunk az, hogy pontosan sajátítsa el a jelrendszert.

Ha elértük azt, hogy két betűt összeolvas hangoztatás nélkül, akkor tovább léphetünk.

A lépések megtartása is fontos.

Tulajdonképpen a hangösszevonásnál alkalmazott tematikát követjük a szavak olvasásakor:

    2 betű összeolvasása (mgh.+msh, msh.+mgh.)

    2 – 2 betűből álló szótagok (te-ve)

    3 betűből álló szó (mos)

    2 – 3 betűből álló szótagok (la-kat)

    3 – 2 betűből álló szótagok (bál-na)

    3 – 3 betűből álló szótagok (mér-leg) 

Ne engedjük, hogy a gyermek magában találgasson, vagy magában olvassa ki a szót, szoktassuk arra, hogy azonnal hangosan szótagoljon.

Csak a szótagolás szabályai szerint szótagoltassunk, nem szabad elfogadni semmiféle más „megoldást”, a rosszul szótagoló gyerek olvasása pontatlan lesz.

Szoktassuk egyenletes, jó ritmusú és tempójú szótagolásra a gyermeket.

Ismerd meg fejlesztő eszközünket, melyet ajánlunk kisiskolásoknak olvasás tanulásához

Sokoldalú és komplex képességfejlesztő eszköz, a Hangkaptató nevű játékunk.

A hangtanuláshoz, hangfelismeréshez, az olvasás előkészítéséhez és megtanulásához szükséges készségek, képességek fejlesztéséhez játékosan használható.

Az eszközzel erősíthetjük az olvasástechnikát, és az értő olvasás alapozását szavak szintjén.

A magyar ábécé 38 betűje található a csomagban / 4 készlet/ . A teljes csomag (4 készlet/ garnitúra) 494 elemet tartalmaz. A készletekben 1-1 betűhöz 6 kép van, melyen az adott betűvel kezdődő szavak képei találhatók (kivétel a LY betű). Minden képhez tartozik szókártya szótagolt formában.

Kinek ajánljuk ezt a játékcsomagot?

Nagycsoportos óvodásoknak, akik érdeklődnek a betűk iránt.

Első osztályosoknak a betűtanulás során.

Olvasási nehézségekkel küzdő alsó tagozatos gyermekeknek.

Minden szülőnek, aki játékos formában szeretne tanulni gyermekével.

További pontos információért kattints ide>>>>>