Suli-kálvária

Atitanul.hu

Megtalálni a megfelelő iskolát optimális esetben sem könnyű feladat. Különösen nehéz akkor, ha a gyermek kissé más.

Küzdelem a gyermeknek. Álmatlan éjszakák a szülőknek, az egész családnak, hogyan állja meg a helyét gyermek, hogyan teljesít majd, ha már most hátrányokkal indul?

Átéltük ezt mi is. Tanító nagymamaként különösen izgatott ez a probléma.

Teli voltunk aggodalommal, amit jól elrejtettünk, így szemünk fénye lelkesen készült az iskolába.

Szakemberek javaslata ellenére ragaszkodtunk a lakhelyhez közeli, körzetes iskolához.

Nagyon jól tettük!

Az első iskolai élmény, hogy szeretettel fogadták a tanító nénik!

A tanévnyitó ünnepségre várakozva örömteli dolgokat tapasztaltunk.

Meglepően barátságos volt belülről a suli. Nyugalmat, biztonságot sugárzó környezet, csodálatos tanterem.

A nagyobb gyerekek udvariasan köszöntek. Ahogy gyülekeztek, egymással és tanáraikkal beszélgettek.

Az elindulás és a folytatás is jól sikerült.

Tapasztaltuk, hogy a tanító nénik a gyermekek egyéni különbözőségeire figyelve tervezték meg a munkájukat a gyermekek fejlődési ütemének, az életkori sajátosságainak megfelelően.

Megkezdődött a kitartó munka: tanulás, fejlesztés az iskolában, külön fejlesztés, otthoni gyakorlás.

Az otthoni gyakorláshoz számos kiváló anyagot szerzett be a lányom nyomtatott és digitális formában. Ezeket használták rendszeresen kinyomtatva, laminálva.

Fárasztó időszak volt mindnyájunknak. Különösen Atinak, hiszen kevesebb ideje jutott játékra. Iskola után otthon is folytatódott a tanulás.

Izgatottan, olykor türelmetlenül várta a pénteket, amikor eljöhetett hozzánk.

Szerette a nagyis hétvégéket, mert igazi kikapcsolódásról, játszásról szólt.

Nem is akartuk tanulásra kényszeríteni, hiszen egész héten bőven napi 8 órát tanult az iskolában és otthon.

Önfeledt játék, barkácsolás papával a műhelyben. Így készült el az első játékunk fából, amivel imádott játszani.

Hatszögekre nyomtatott betűk, négyzetlapokra a betűkhöz kapcsolódó képek kerültek. S indulhatott a játék!

Így játszva tanultunk: pl. képet hang/betűvel egyeztettük, a hang helye szerint csoportosítottuk a képeket, robotnyelven beszéltünk, szókártyákat a képekkel egyeztettünk, memóriajátékhoz használtuk…stb.

Nos, ebből az ötletből született meg a Hangkaptató készletünk.

További részletek >>>>>> ITT

Mire számíthatsz, ha kéred a próbajátékot?

 

Megismerheted a Hangkaptató eszközünket. Majd az „Ati tanul” hírleveleket kapod tőlünk.
Az 1. osztályos gyermeked részére az otthoni gyakorláshoz ötleteket, javaslatokat, nyomtatható feladatokat küldünk 1-2 hetente.
Bemutatjuk az általunk készített eszközöket, melyekkel megvalósíthatod a gyermeked fejlesztését játékos tevékenység keretében.
Időnként az újdonságokról, kedvezményes ajánlatokról értesítünk.

a

Letölthető próbajáték
a Hangkaptató fejlesztő eszközből.
A gombra kattintással elfogadom, hogy az atitanul.hu weboldal az általam megadott e-mail címre a tanulási módszertanával kapcsolatos e-maileket küldjön.

Miért kérjük el a neved és az e-mail címed?

Nem küldünk kéretlen levelet senkinek, ezért kérünk arra, hogy a feliratkozás után küldött levélben erősítsd meg a szándékodat.

Érkezik egy Feliratkozást megerősítő e-mail a fiókodba a ListaMestertől.

Ha véletlenül nem látod, akkor kérlek, nézd meg a Spam mappában is.

Jelöld be, hogy „Ez nem Spam”.  A levélben lévő linkre kattintással tudod megerősíteni a feliratkozási szándékodat.

Megbízható, magyar hírlevél-küldő szolgáltató által küldjük a leveleket. Az előírásoknak megfelelően adataidat (neved és e-mail címed) gondosan kezeljük.
Ha nem erre gondoltál, vagy nem szeretnél több levelet kapni tőlünk, egyszerűen leiratkozol a levél alján található Leiratkozás linken, és az adataid is automatikusan törlődnek.
Követés