Rásegíteni a sulira?
Igen!
A gyermekünk fejlődése függ tőlünk, a gyermek képességeitől és nem utolsó sorban az iskolától, vagyis a tanító nénitől.
Természetes, hogy nem rendelkezünk azzal a módszertani eszköztárral, mint a pedagógus, mégis érdemes tudnunk, mit, hogyan és mikor gyakoroljunk.
Az iskolában a hangok képzésének megfigyelése, tiszta ejtésük, majd a hangok összevonása (később a betűk összeolvasása), a szavaknak hangokra bontása már az első hetek hangsúlyos tevékenysége.
A gyermek számára mindez nem tűnik tanulásnak. Hiszen óriási tudásvággyal lép az iskolába, azonnal olvasni és írni akar. Előfordul, hogy türelmetlen, kissé csalódik.
Az érdeklődő gyermek egy-egy szóképet felismer, lehet, tudja a képet és a szót azonosítani.
Ha mindez játékos tevékenység közben történik, akkor az érdeklődés szinten tartásán túl az emlékezetében rögzülő szavak (szóképek) a későbbiekben segíti a betűk tanulását.
S azt az örömérzést kelti benne, hogy ő már tud olvasni.
A hetek teltével előkerülnek az iskolában a hívóképek, melyekről a hangok majd a betűk származtatása történik.
A betűtanulást előkészítésekor elsőrendű feladatunk a hangok tiszta ejtésének elérése. Ezt otthon is tudjuk játékos hangutánzással gyakorolni.
Játékos utánzással:
A magánhangzók ejtése könnyebb, szépen lehet artikulálni.
Ó — csodálkozunk
Á — legyintünk
Ú — de nehéz
A mássalhangzók kiejtésére nagyon kell ügyelni, nincs mellette kísérőhang!
J — jajgatunk
C — hívjuk a cicát
D — dobolás
M — morog a maci
Cs — csepeg a csap
Sz — sziszeg a kígyó
Z — zümmög a méhecske
Zs — darázs duruzsol
R — repülő hangja
F — a macska fúj a kutyára
S — süvít a szél
A magánhangzókat és a mássalhangzókat is a hívóképek nevének első hangjából választjuk le.
A Hangkaptató játékos fejlesztő eszközünk segítség már a hangoztatás időszakában.
A magyar ábécére kidolgozott játék, melyben 38 betű hangjával foglalkozhatsz.
Kinek ajánljuk ezt a játékcsomagot?
Mindenkinek, aki játékos formában szeretne tanulni.
- Nagycsoportos óvodásoknak, akik érdeklődnek a betűk iránt.
- Első osztályosoknak a betűtanulás során.
- Olvasási nehézségekkel küzdő alsó tagozatos gyermekeknek.
A gyermek aktuális fejlettségi szintjének és érdeklődésének megfelelően játékosan kezdhetünk hozzá a gyakorláshoz, a képességfejlesztéshez.
Többféle játékmódra van lehetőség.
Átgondolt, részletes útmutatót, segítséget adunk, hogy még gördülékenyebben sikerüljön játszva gyakorolni.