Rámoltunk és játszottunk

Telik az idő, kis unokám, Ati lassan befejezi a 4. osztályt. Szerinte már nagyfiú, és kevesebbet fog játszani, ezért az egyik nagyis hétvégén rendezgette a játékait.

Három kupacba csoportosította a játékszereit: óvodás, iskolás játékok és az örök kedvencek.

Természetesen favorit a Lego. Visszakerült az összes a szekrénybe dobozostul, benne az útmutatókkal az összerakáshoz.

Az imádott vonatok, szerelvények és a terepasztal kiegészítők jól mutatnak a polcon. A vár- és házépítő szettek szintén kedveltek listáján maradt.

 Az óvodás játékokat összecsomagoltuk a szomszéd kisfiúnak, Ákosnak.

Az íróasztal alsó polcáról előkerült a 4 dobozos készlet, a Hangkaptató „társasjáték” is. Tanakodás közben, – kinek is adjuk oda? – számos jó emlék jutott eszünkbe.

 

„No, még egy játszma?”

„ Én leszek a robot!” –mondta Ati és már játszottunk is. Kiraktuk a kis képeket és kezdtük a robotnyelvet, azaz egymás rejtvényét kitalálni. S közben gyakoroltuk a magánhangzók helyes ejtését. Szóval játszva tanultunk!

Kedvencünk a memóriajáték, ami igazi „emlékezet – erőpróba”.

A szabálynak megfelelően téglalap alakzatban elhelyeztük a képeket és a szókártyákat és indulhatott a memória-csata. Bizony kellett koncentrálnom rendesen, hogy minél több kép-szó párt gyűjtsek, hiszen meg kell jegyezni a lapok helyét és tartalmát akkor is, ha nincs egyezés.

Mindez fejleszti a vizuális memóriát, segíti az információk tárolását és visszahívását.

Nemcsak jól szórakoztunk, hanem megdolgoztattuk az agyunkat.

Szívből ajánlom a Hangkaptató játékot azoknak, akik játszva gyakorolnának otthon.

Az örömmel, jókedvvel végzett munka, tanulás hatékonysága nem vitatható, és közben napról-napra ügyesedik, fejlődik a gyermeked.

Próbáljátok ki!

Ötleteket adok a változatos, kényszer nélküli, játékos tevékenységhez!

További játékötletet itt olvashatsz >>>>>

Szeretnél több információt a Hangkaptató játékos eszközünkről?

Szívesen kipróbálnátok a gyermekeddel? 

ITT tudod kérni a próbajátékot az űrlap kitöltése után.

Követés