Legnagyobb kihívás az első hét az iskolában
Minden a szervezésen és előkészületen múlik.
Iskolánkban nagyszerűen bevált gyakorlatot alkalmazunk.
Erről egy cikket is írt az egyik kedves kolléganőnk, ami megjelent a Tanító folyóiratban 2000 szeptemberében:
Az első napok az iskolában
Ötletek az előkészítő időszak munkájához
Krajcsi Józsefné
Nagy hangsúly fektetünk azóta is az óvoda-iskola átmenetre, hogy a gyerekek zökkenőmentesen szokjanak be az új környezetbe, könnyebben vegyék az új „akadályokat”.
Az első napon csak a kis elsősök vannak a középpontban: a nagyobb társak kis műsorral köszöntik őket, megkapják az iskola jelvényét, és a tanteremben is meglepetés vár rájuk.
Nincs pakolás, rendrakás a padban, ezt előzetesen a szülőkkel már megoldottuk.
Első nap
1. óra
Feladat: A beszélgetés megfigyelése, egyéni aktivitásra ösztönzés.
Eszközök: Színes szívószálak, olló, fonal. névkártya
Az első napon beszélgetünk, ismerkedünk, mesélünk és játszunk.
Kezdjük a beszélgetést úgy, ha van rá lehetőségünk, mint az óvodában: meseszőnyegen, vagy mesesarokban, vagy kör alakban ülve a székeken.
- Jöhet az ismerkedés, bemutatkozás!
Először a tanító néni mutatkozik be a teljes nevén, majd a keresztnevét is megmondja. A gyerekekre bízza, hogyan szólítsák majd: tanító néni vagy Ildi néni.
Előre elkészítjük a gyerekek névkártyáját, az első hetekben a padon van, így mindjárt a nevükön szólíthatjuk a gyerekeket.
A gyerekek sorban bemutatkoznak, megkapják a névkártyájukat. Megbeszéljük velük, hogy egyszerre nem tudnak ilyen sok nevet megjegyezni, ezért naponta gyakoroljuk egymás nevének megismerését.
- Mesével folytatjuk
Ma korán keltem, mert nagyon vártalak benneteket. Néztem az ablakom közelében fészkelő fecskéket. Hallgatóztam, miről beszélgetnek.
Fecskemama ezt csicseregte:
- Siessetek gyerekek! Tercsi, Berci mosakodni, reggelizni, mert elkéstek az iskolából! Nézzétek, jönnek a gyerekek is. Készülődjetek, mert már vár benneteket a fecske tanító bácsi.
A kis fecskék sürgölődtek, forgolódtak a fészekben.
Fecskemama elkészítette a tízóraijukat. Tercsi és Berci nyakába akasztotta a táskát.
A kis csicserik illendően elköszöntek. Fecskemama megcsókolta őket.
Huss, a gyerekek már repültek is!
Tudjátok, a kis fecskék már csak pár napig járnak iskolába. Készülődnek a hosszú útra. A tanító bácsival még megbeszélik a legfontosabb teendőket. Erősítik a szárnyaikat, gyűjtik az energiát. Minderre nagy szükségük van, mert az utazás fárasztó lesz.
- Beszélgetés a meséről
Kérdések segítségével visszakérdezzük a gyerekektől a mesét.
- Kikről szólt a mese?
- Hogy hívták a fecskegyerekeket?
- Mit mondott a fecskemama a gyerekeinek?
- Ti hogyan készülődtetek reggel? ( Pár gyereket meghallgatunk. Közben figyelünk a tiszta beszédre, de az első napon még nem javítjuk.)
- Ki jött örömmel?
- Ki járt már itt nagycsoportos óvodásként?
- Ki jött félve? Miért?
- Szövegtanulás
Megtanulunk egy mondókát annak örömére, hogy iskolások lettetek!
Most már én is nagy vagyok,
iskolába járhatok.
Örülök az új táskának,
tolltartónak, ceruzának.
Kis iskolás az én nevem.
Ki nem hiszi, jöjjön velem.
Iskolába sietek én,
nem ülök anyám ölén.
Iskolában jól figyelek,
ha kérdeznek, hát felelek.
Tanulok is szorgalmasan,
dicséret lesz a jutalmam.
- óra
Feladat: Szokásalakítás
A mondókákat újra elmondjuk. Ha az elsőt tanultuk meg, akkor ehhez kapcsolódva máris megkereshetik a táskájukat. (ha külön helyre rakták)
- Hogyan vásároltátok meg a táskát? Ki választhatott magának kedve szerint?
- Nézzük, mi van a táskában! (könyv, füzet, tolltartó, színes ceruza)
Megbeszéljük, hogyan kell bepakolni a füzeteket, könyveket a táskába? (gerinccel lefelé)
Daltanulás
Hívogat az iskola (a Bújj, bújj … mintájára köralakítás, kapunyitás, körbejárás ütemre)
Az 1.órai mesét átismételjük, újra meséljük közösen.
Rajzkészítés a meséről.
Amíg rajzolnak, színeznek a gyerekek, megfigyeljük a testtartást, ceruzafogást, a domináns kezet (balkezesség).
A rajzok az „Ügyes kezek” fali táblára kerülnek.
- óra
Ismerkedés az iskola rendjével.
Bejárjuk az iskolát, megnézzük a legfontosabb helyiségeket: saját tanterem, a többi osztályterem, folyosó, lépcsőház, WC, mosdók, ebédlő, tornaterem, udvar.
Csengőszó és kis szünet, megbeszéljük a szünet idejére eső tevékenységeket.
Ezen az órán arról is beszélgetünk, ki hogyan érezte magát.
Értékeljük az eddigi tevékenységüket az aktivitásuk és magatartásuk szerint. Dicsérőkártyákat kapnak, a bátortalan gyerekeket is ezzel motiváljuk.
Az óra befejezése levezető játékkal:
Kedvenc óvodai dalok éneklése
A színes szívókákat apró darabokra vágják és felfűzik kb. 45 cm hosszúságú fonalra. Később ezt használjuk a vonal- és betűelemek kialakításához.
Az eredeti cikket itt tudod megnézni, letölteni:
Második nap
Téma: Családrajz
Feladat: a ceruzafogás, íróeszköz használat megfigyelése. A helyes beszéd, légzési gyakorlatok. Ismerkedés a tankönyvvel.
Eszközök: tankönyv, vagy szemléltető képek, írólap, színes ceruzák
- Légzőgyakorlat bevezetése
Álljatok fel! A lábatok legyen kis terpeszállásban, a karotok a combotok mellett.
Orrotokon keresztül szívjátok be a levegőt! Egy pillanatig tartsátok benn!
Szájon keresztül fújjátok ki a levegőt (kicsit csücsörítve)!
A hátatok mindvégig egyenes, a fejetekkel előre nézzetek! Belégzéskor a vállak nem emelkedhetnek meg, a hasba (gyomorba) préseljük a levegőt.
Ezt az utasítást elmondjuk először, közben mutatjuk is, majd utána beszéd nélkül mutatjuk.
Ezt követően a gyerekekkel együtt csináljuk. Ha már jól begyakoroltuk, az utasítás a következő: „Beszívod a levegőt! Tartod! Kifújod! Ezt gyakorolhatjuk 5 – 6 – szor is.
- Ismerkedés a tankönyvvel, megtanuljuk, hogyan fogjuk használni.
- Nyisd ki a könyvet!
- Kit látsz a képen? ( A gyerekeknek adjanak nevet.)
- Mi van az íróasztalon?
- Mire készül „Gabi”? Miből gondolod?
A kérdésekre egész mondatokkal válaszoljanak. Ha szükséges, ismételjék meg a helyes választ.
Ezen az oldalon rajzos jeleket látsz: Mit gondolsz, mit jelentenek?
Jelmagyarázatok megbeszélése.
- Beszélgetés a családról
- Kik alkotják a családot?
- Kik a család tagjai?
Néhány tanuló elmondja, náluk hány tagú a család. A testvéreket megnevezik.
Rajzoláshoz írólapot adunk. Feladat a család lerajzolása.
Megbeszéljük a gyerekekkel, miért kérjük az óvodai jelük lerajzolását a lap sarkába. A rajzok elkészítése után mesélhetnek a családjukról, csak aki szeretne!
Mondóka tanulása
Ismeritek-e az ujjaitok nevét? Tanulunk róluk egy mondókát!
Hüvelykujjam almafa,
mutatóujjam megrázta,
középső ujjam felszedte,
gyűrűsujjam hazavitte
a kisujjam mind megette,
megfájdult a hasa tőle!
Kicsi kövér Hüvelykapó
Mellette van a mutató
Langaléta hosszú bátyja
Meg a gyenge fiacskája
Pöttöm Jancsi itt a végén
Kicsi Pisti kezecskéjén.
Harmadik nap
1.óra
Téma: Mesebefejezés kép alapján
Feladat: Beszédkészség fejlesztése, dramatizálás, térirányok fejlesztése.
Eszköz: Tankönyv, írás munkafüzet (Gyöngybetűk) , színes ceruza
- Mesehallgatás
Ma is mesét mondok nektek. Ennek a mesének több változata is van. Kíváncsi vagyok, hogy ismeritek-e.
Móricz Zsigmond: Kecskéék és a farkas
Domboldalon kicsi ház,
ott lakik a kecske,
felesége otthon várja,
vele van a két gidája.
Hanem közel a berek,
hol a farkas tekereg!…
– Jaj de kár – szól Kecske néni –,
énnekem is el kell menni,
vigyázzatok, jó fiaim,
ha nem leszek itthon,
erre jár a gonosz Farkas,
be ne jöjjön titkon.
A két gida megígéri,
s így folytatja Kecske néni:
– Az ajtót jól bezárjátok,
senkinek ki ne nyissátok.
Nézd csak, fehér az én lábam,
majd én ezt bedugom,
hogyha megint hazajövök,
nektek a kulcslyukon.
Megérti a két kisgida
s így folytatja Kecske mama:
– Ha valaki dörömbözne,
kiáltsatok, hogy: Nem jössz be!
De ha édesanyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad!
Ha bedugom, kinyitjátok,
nem jut be farkas hozzátok!
A gidák ígérik roppant,
Kecske anyó vígan toppant.
De most jön a farkas, s fülel
a kulcslyukon hosszú füllel!
– Megismertek, ha szólok is,
édes nektek a hangom is!
Ezt mondom én majd odakinn:
tele van a tőgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim!
Megöleli két gidáját,
megcsókolja szemét, száját,
Farkas koma elsompolyog,
és a bokorban mosolyog!
Kecske néni eltávozik,
és egy cseppet sem aggódik!
Jön mindjárt a Farkas koma,
vastag hangon ezt mormogja:
– Anyátok vagyok idekinn,
tele van a tőgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim!
A két gida csodálkozik,
ezt a hangot nem ismerik!
– Ha a mi jó anyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad!…
Juj, fekete, farkas vagy!
Nem a mi jó anyánk vagy!
Hű! A farkas ámul-bámul,
az ajtóról rögtön tágul.
Most már ugyan mihez fogjon,
hogy a gidákon kifogjon?
Elsiet a szemétdombra,
ráakad egy fehér rongyra.
Abba csavarja a lábát,
hogy rászedje a két gidácskát!
Újra zörget a kis házba,
és rákezd a mondókára:
– Itt van anyátok idekinn,
tele van a tőgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim!
– Ha a mi jó anyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad!
Farkas koma be is dugja,
a két gida megbámulja,
mit tegyenek, hiszen fehér,
az ő eszük nem messze ér!
Kinyitják neki az ajtót,
benn a farkas gonosz fattya,
Mind a kettőt hamm, bekapja!
És azt mondja: Ej de jó vót!
Magára zárja a házat,
úgy vackol magának ágyat.
És kényelmesen elhasal,
a kémény alatt nagy hassal!
Jön a kecskeanyó végre,
zörget az ajtón így kérve:
– Anyuskátok van idekinn,
tele van a tőgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim!
Hát morog-dörmög az ordas,
csalogat a gonosz farkas:
– Ha a mi jó anyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad!
Kecske néni megijed,
hát odabent mi lehet!
Meglátja a kulcslyukon,
farkas fekszik a suton.
Friss eszével egyet gondol:
– No, farkas, te csak dorombolj!
Jó helyen vagy kémény alatt!
Evvel a tetőre szaladt,
s két gidától dagadt hasra,
le is ugrott a farkasra.
Az ordasnak megesett,
hogy a kecske ráesett.
Abb’ a percbe kipukkant,
két kisgida kipottyant.
A kis bohók kigurultak,
azt se tudták, hogy hol voltak.
Azt hitték, hogy most ébredtek,
ásítoztak és szepegtek:
– Anyukám még ne kőts fel,
úgy aludtam, mint a tej.
De bezzeg anyjok örül,
S jár két fia körül!
Hogy volt, mi volt, nincs-e baj?
Egy karcolás sincs, sebaj!
Apjuk is jön, Kecske bátya,
a kipukkant farkast látja.
Elmondják, hogy-mint ese.
Kacajnak nincs vége se,
így végződik a mese.
- Beszélgetés a meséről
A Gyöngybetűk munkafüzetben lévő képet megnézzük. Megbeszéljük: mi a különbség a két mese között?
Meséljük tovább a mesét! Játsszuk el a mesét!
Egy másik meséből is látsz egy jelenetet. Felismered? Mi a címe? Kik a szereplők?
A kép alapján meséljük el! ( Minden mondatot más gyerek mond.)
Rajzolj a két kép mellé a lap szélére egy házikót! (Mutatom.) Ez azt jelenti, hogy Házi feladat: otthon vagy a napköziben ki kell színezned úgy, ahogy az előző oldalon látod!
A munkafüzet jelmagyarázata
Megbeszéljük, hogy a rajzos utasítások, mit jelentenek.
2.óra
Tananyag: Álló egyenese vázolása, írása
Feladat: Helyes ceruzafogás, vonalelem vázolása. Mozgást fejlesztő gyakorlatok. Irányok síklapon.
Eszközök: Pálcika, színes ceruza, Gyöngybetűk munkafüzet
1.
Légzőgyakorlat, mint az előző órán.
2.
Bemutatkozás gyakorlása: körben ülünk, rámutatok egy gyerekre, aki megmondja a nevét. A bemutatkozó is rámutat egy másik gyerekre, aki szintén bemutatkozik…
(Változatossá tehetjük a játékot: pl. különböző hangszínnel mély – magas, különböző hangerővel hangos – halk
Később másképpen is lehet játszani: aki a játékot kezdi, megmondja a saját nevét, majd a tőle jobbra ülő nevét is. Csak ezután szólítja a következőt.
3.
Irányok sík lapon: fönn, lenn, jobbra, balra.
Egy csomagolópapírra lerajzoljuk a padokat. A gyerekek belerajzolják az óvodai jelüket oda, ahol ülnek. Utána megbeszéljük a jelek helyét, vagyis az oszlopokat, sorokat.
4.
Meseolvasás
Virágos kerítés (Ela Peroci meséje; Bodrits István fordítása)
A megértés ellenőrzése:
- Mi választotta el a kerteket egymástól?
- Hogyan játszottak a gyerekek?
- Mi történt a rozsdás kerítéssel?
5.
Vázolás
Csomagolópapírra előre lerajzolt kerítést elővesszük… ilyen volt a kerítés.
Ma megrajzoljuk a kerítés hiányzó „álló egyeneseit”!
Állj fel! Nyújtsd előre a karod! Zárd össze az ujjaidat, és csak a mutatóujjaddal mutass felém!
- Húzz álló egyenest a levegőben nyújtott karral: föntről – le!
- Kövesd a táblán lévő egyenes vonalát!
Most a másik kezeddel fogd meg a könyöködet! Tedd a tenyeredbe a könyöködet és hajlítsd be a karodat! Így már rövidebb álló egyenest tudsz rajzolni a levegőben.
- Húzd föntről – le! Még egyszer!
Most fogd meg a csuklódat! Csak csuklóból mozgathatod a kézfejedet! Így egészen rövid lesz az álló egyenes.
- Írj föntről – le! Még egyszer!
Lazításként kéztorna.
Helyfoglalás után kerítést építése pálcikákból.
- Vegyél elő 5 pálcikát! Rakj belőle kerítést!
- Tedd az ujjadat az első pálcika mellé! Húzz mellette álló egyenest!
- Alakíts ki álló egyenest a szívószál-kígyóval! Húzd mellette az ujjadat!
6.
Nyisd ki a munkafüzetet itt! (Mutatom.)
A színezős feladat után lapozz egyet!
Mit látsz a képen? /ház, kerítés/
Átrajzoljuk a kerítés álló egyeneseit!
Tedd a ceruzádat az álló egyenes felső pontjára!
Föntről – le írd át az elsőt, majd a másodikat és …
A felhőből eső esik.
Rövid esőcseppeket fogunk rajzolni álló egyenesekkel és közben mondjuk ezt a mondókát:
Csepp, csepp, egy csepp
öt csepp, meg tíz,
olvad a jégcsap,
csepereg a víz.
Írás a munkafüzetben (vonalközben)
Az első sor ütemezve a fent leírtak szerint. A második sor házi feladat.