Mielőtt bemutatom ezt a játékos eszközt, amivel szívesen tanult, játszott Ati, írok pár gondolatot előzményként.
Ati, családunk egy szem gyermeke, vidám, barátságos fiúcska, csak éppen beszélni nem akart. Remekül megértette magát, „kézzel-lábbal” mindent elmagyarázott nekünk, de 4 évesen még nem beszélt.
Természetesen megjártuk a hadak útját. Szerencsére sikerült megtalálni azokat a szakembereket, akiktől segítséget kaptunk. Szakszerű fejlesztést kapott, körülbelül 1 év elteltével beindult a beszéde.
Ettől kezdve csak beszélt, mondta a magáét. A probléma viszont az volt, hogy nem értettük minden szavát, tele volt beszédhibával.
Újabb kihívással találtuk szembe magunkat. Rengeteg fejlesztő anyagot vettünk az otthoni gyakorláshoz, illetve a megfelelő szakember foglalkozott vele továbbra is.
Elkezdte az iskolát, s mellette rendszeresen járt a fejlesztő foglalkozásokra. Gondolatait egyre jobban tudta kifejezni érthetően, így a kevés játékidő miatti elégedetlenségét bátran közölte.
S lássuk be, igaza is volt.
Hét közben a nagyis hétvége (péntektől vasárnapig) motiválta őt. Különösen a papával szeretett a műhelyben tervezni, fúrni-faragni.
Mivel a gyakorlást nem lehetett elhagyni, a papa kitalálta neki, hogy rajzoljanak (gravírozzanak) képeket és betűket a falapokra, ezekkel lehet játszani.
Innen jött az ötlete a Hangkaptató eszköznek, amivel valóban játszva tanultunk.
Nagy hasznát vettük az olvasástanulás előkészítő szakaszában és a betűtanulás során is.
Kis képek használatával az emlékezetet, szókincset, tájékozódást erősítettük, hangok helyes ejtését gyakoroltuk otthon.
A képek nevének kezdőhangjából hívtuk le a hangokat.
Játékos hangutánzáshoz kapcsoltuk a mássalhangzók felismerését.
Robotnyelven beszéltünk, ezzel gyakoroltuk a magánhangzók helyes kiejtését.
A hangot a képekkel egyeztettük.
A kép nevét letapsoltuk, szótagoltuk, csoportosítottuk a szótagszám szerint.
Vizsgáltuk a kép nevében a hangok helyét, megtanultunk hangokra bontani.
Rejtvényeket alkottunk a képek kezdőhangjaiból, azaz szótagot, vagy szavakat képeztünk, összevontuk a hangokat.
Ahogy haladtak az iskolában betűk tanulásával, úgy előkerültek a dobozból szókártyák is. A képeket és szavakat párosítottuk, memória és lottó játékot játszottunk velük.
Összefoglalva: élmény volt így a gyakorlás!
A „hallom – látom – csinálom” egysége megvalósul az eszköz használatával, amivel a tanulás folyamatát építjük fel, segítjük a gyermek haladását.
Számos lehetőségünk van játékosan gyakorolni, aminek csak a képzeletünk, kreativitásunk szab határt.
A készletünket megvásárlóknak átgondolt, részletes útmutatót, segítséget adunk, hogy még gördülékenyebben sikerüljön játszva gyakorolni.
Szívből ajánljuk minden iskolát kezdő gyermeknek!
HANGKAPTATÓ rövid ismertetése:
Játékosan használható képességfejlesztő eszköz, a magyar ábécé 38 betű hangját tartalmazza.
Kinek ajánljuk ezt a játékcsomagot?
- Nagycsoportos óvodásoknak, akik érdeklődnek a betűk iránt.
- Első osztályosoknak a betűtanulás során.
- Olvasási nehézségekkel küzdő alsó tagozatos gyermekeknek.
- Minden szülőnek, aki játékos formában szeretne tanulni gyermekével.
Előnye:
- Tankönyvtől függetlenül használható az olvasástanulás előkészítő időszakában, illetve a betűtanulás során.
- A gyermek aktuális fejlettségi szintjének és érdeklődésének megfelelően játékosan kezdhetünk hozzá a gyakorláshoz, a képességfejlesztéshez.
Az olvasás-írás megtanulásához szükséges: a hangok pontos észlelése, a jó hallás, a hangok tiszta ejtése és egymástól való megkülönböztetésének képessége. A hangok differenciálása, az akusztikus eltérések felismerése nehezebb a környezeti hangok felfogásánál.
A készlet használatával segíthetjük a hangfelismerést, a szókincs bővülését. A betűtanulás során, illetve befejezése után támogathatjuk az olvasástechnika csiszolását, és az értő olvasás alapozását szavak szintjén.
Többféle játékmódra van lehetőség a készletek segítségével, melyhez ötleteket adunk a részletes leírásban.
A teljes csomag (4 készlet) 494 elemet tartalmaz.
A készletekben 1-1 betűhöz 6 kép van, melyen az adott betűvel kezdődő szavak képei találhatók (kivétel a Ly betű). Minden képhez tartozik a szóképe szótagolt formában.
Anyaga: fa
Az összes elem fából készült, fadobozkában tárolható, melynek teteje további játékötlethez funkcionál.
A teljes csomag egyszerű, letisztult, zavaró háttér, díszítő elemek és színek nélküli képességfejlesztő eszköz.
a
Miért kérjük el a neved és az e-mail címed?
Érkezik egy Feliratkozást megerősítő e-mail a fiókodba a ListaMestertől.
Ha véletlenül nem látod, akkor kérlek, nézd meg a Spam mappában is.
Jelöld be, hogy „Ez nem Spam”. A levélben lévő linkre kattintással tudod megerősíteni a feliratkozási szándékodat.